Mikulás Est 2016

A kollégiumi Diákönkormányzat szervezésében került megrendezésre a Mikulás est. A lelkes diákok nagyszerű műsort adtak. Ebből láthattok néhány mozzanatot a képeken. Köszönjük szépen a dekorációt az Kézműves szakkörnek, az édességet az Életmód szakkörnek! 🙂
Bővebben…

Színházi előadáson jártunk

A kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végző diákokat a kollégiumi diákönkormányzat megajándékozta egy színházjeggyel. November 15-én a bodrogkeresztúri Faluházban megtekinthették az Esztrád Színház feldolgozásában Örkény István – Tóték című tragikomédiáját, melyet nagy érdeklődéssel fogadtak. Köszönjük Kecskés Istvánnak, aki támogatta kollégiumunkat és lehetővé tette hogy eljussunk.
15068360_1836023356612817_1417648243289666758_o 15128871_1836023176612835_7773350782362394681_o 15137646_1836022936612859_7466937066568314129_o

Egészség-hét 2016

A november 7-10. között megrendezésre kerülő egészséghét (amely a tematikus csoportfoglalkozás keretein belül zajlott) első rendezvényén Leskó István növényorvos előadásán vehettek részt az érdeklődők, mely a gyógynövények, gyógyfüvek kedvező hatásairól szólt. A gyógynövényekből készült teából kóstolót is kaptak a diákok. Második nap a dohányzásról Dargay Nikoletta tartott előadást. Azt követően a drogokról szóló előadást Lakatos László prezentálta a diákoknak. A szerdai napon a mozgásra vágyók a jóga különböző gyakorlatait próbálhatták ki Szaszák Brigitta irányításával. A témahét salátakészítéssel ért véget, melyen minden csoport tevékenyen vett részét. 🙂 Bővebben…

Tökfaragás 2016

A vállalkozó kedvűek idén is kifaragták ötletes lámpásaikat, hogy az ártó szellemeket távol tartsuk a kolitól. 😉 Bővebben…

Elsős bemutatkozó 2016

Ősszel újra bemutatkozhattak a kollégium kilencedikes diákjai. A csoportok hetekig készültek a nagy napra, ahol zenés, táncos műsorokat adtak elő a felsőbb éves diákoknak és a jelen levő tanáraiknak. Az est második felében a DÖK által válogatott vicces feladatokat kellett megoldaniuk, melyekhez sorsolással választottuk ki a résztvevőket. Miután mindenki kellőképpen lisztes, mézes, mákos lett, közösen elmondták a gólyaesküt, ezzel kollégiumunk teljes jogú polgáraivá váltak. Bővebben…

Széchenyi-napok 2016.

Szeptemberben – hagyományainkhoz híven – megrendeztük a Széchenyi-napokat, amely idén több napos rendezvénysorozattá bővült, és változatos programokat kínált a diákok számára.
Az emlékműsoron és vetélkedőn kívül,ügyességi versenyt, valamint Széchenyi Minikupa elnevezéssel házi focibajnokságot szerveztünk.
A rendezvény minden éven nagy sikert arat a kollégisták körében, ezért szeretnénk a jövőben további programokkal színesíteni a rendezvénysorozatot. Bővebben…

Tokaji Gasztro “Angyalok”

A kis kukták az idén is birtokba vették a kollégium tetőkertjét. Változatos étkek készültek. Bab minden formában, őz, bárány, sertés pörkölt, sült csirke, paprikás krumpli, túros sztrapacska. Mindenki jóízűen megvacsorázott. A konyhás nénik bánatára megmaradt a menzás kaja. 😉 Bővebben…

Pénz7

Idén kollégiumunk is csatlakozott a március 7. és 11. között országszerte megrendezésre kerülő Pénz7 rendezvénysorozathoz. A témahéten kollégáim segítségével rendhagyó foglalkozásokat tartottunk 6 +1 csoportban több mint 100 gyereknek. A fő téma: a pénzügyi tervezés és a takarékosság. Bővebben…

Nőnap 2016

A kollégiumi diákönkormányzat fiú tagjai idén sem feledkeztek meg a lányok köszöntéséről. Megterítettek a hagyományos nőnapi vacsorához, ajándékot, műsort adtak és felszolgálták a vacsorát. Köszönjük szépen! 🙂 Bővebben…

Pénz7 – pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2016

Idén kollégiumunk is csatlakozott a március 7. és 11. között országszerte megrendezésre kerülő Pénz7 rendezvénysorozathoz. A témahéten kollégáim segítségével rendhagyó foglalkozásokat tartottunk 6 +1 csoportban több mint 100 gyereknek. A fő téma: a pénzügyi tervezés és a takarékosság. Bővebben…