Csillag születik

A Koli Kafé nevű tevékenységi körünk tehetségkutató versenyt hirdetett. Színvonalas, néhány perc alatt előadható produkcióval lehetett nevezni. Jelentkeztek is a bátor amatőrök. Volt tánc (népi és modern), ének, vers, stand up comedy, gitár szóló. A zsűri nem volt könnyű helyzetben. Végül nálunk is csillag született, Dandás Martin személyében, aki autentikus táncával kápráztatta el a közönséget. 🙂 Bővebben…

Aszfaltrajzverseny 2014

A kollégiumi Diákönkormányzat aszfalt rajzversenyt szervezett. Hamar megtelt érdeklődővel a kollégium melletti parkoló. Takarítás és területfelosztás után munkához láttak a lelkes kis csapatok. A szervezők által választott téma: Tokaj. A hegy, a szőlő és bor egyik pályamunkáról sem hiányzott. A „művészek” satíroztak kézzel, radíroztak seprűvel. A zsűri értékelt és jutalmazott. Az elkészült műveket két napig csodálhatták meg a kíváncsiskodók, a városra zúduló felhőszakadás mosta el az alkotásokat. 🙂 Bővebben…

Főzőverseny 2014

Április 14-én rendeztükk meg hagyományos szabadtéri főzőversenyüket a kollégium belső udvarában. Nyolc kollégista csoportunk és egy főzőpáros indult a megmérettetésen a kissé borongós időben. A legváltozatosabb étkeket készítették el. Csilis bab minden mennyiségben, készült pörkölt marha-, sertés- és csirke húsból, főztek nyulat, csülköt, brassói apró pecsenyét és palóc gulyást. A hangulat fantasztikus volt. Bővebben…

Farsang 2014

Idén is megrendeztük télűző farsangi mulatságunkat a kollégiumban. A fellépők színes és eredeti műsorokkal szórakoztatták a közönséget. Hagyományainkhoz híven több kategóriában díjaztuk a résztvevőket, így senki sem maradt jutalom nélkül. Reméljük mindenki jól szórakozott. 🙂 Bővebben…

Szavalóverseny 2014

Január 22-én a Magyar Kultúra napja alkalmából szavalóversenyt rendeztünk, melyre szép számmal jelentkeztek diákjaink. A kollégisták előadhatták szabadon választott verseiket. A zsűri által legjobbnak ítélt előadók könyvjutalomban részesültek. Bővebben…

Karácsonyi műsor 2013

December 19-én a kollégiumi színjátszó kör karácsonyi műsorát tekinthettük meg.
Az előadásban híres rajzfilmek hősei elevenedtek meg. Frakk, Balu kapitány, Mazsola és Tádé, és még sokan mások gondoskodtak az este jó hangulatáról.
A műsort követően a negyedévesek hagyományos kántálását hallgathattuk meg, akik minden szintre elhozták a karácsony meghitt hangulatát. Bővebben…

Mikulás 2013

December 5-én kollégiumunkba is ellátogatott a Mikulás. A Diákönkormányzat elnöke télapó ruhába bújt, a DÖK tagjai pedig vicces műsorral készültek, ami nagy sikert aratott a tanulók körében. Ezután a fellépő diákok változatos műsorokkal örvendeztették meg a közönséget. Idén először szépségversenyt szerveztünk, melyen Mikulás, krampusz és rénszarvas kategóriában díjaztuk a résztvevőket. Bővebben…

Pecúr 2013

Ősszel újra bemutatkozhattak a kollégium kilencedikes diákjai. A csoportok hetekig készültek a nagy napra, ahol zenés, táncos műsorokat adtak elő a felsőbb éves diákoknak és a jelen levő tanáraiknak. Az est második felében a DÖK által válogatott vicces feladatokat kellett megoldaniuk, melyekhez sorsolással választottuk ki a résztvevőket. Miután mindenki kellőképpen lisztes, mézes, mákos lett, közösen elmondták a gólyaesküt, ezzel kollégiumunk teljes jogú polgáraivá váltak. Bővebben…

Széchenyi-napok 2013

Szeptemberben – hagyományainkhoz híven – megrendeztük a Széchenyi-napokat, amely idén több napos rendezvénysorozattá bővült, és változatos programokat kínált a diákok számára.
Az emlékműsoron és vetélkedőn kívül, kaszinót és kávéházat is nyitottunk.
A társalgóban idén először kiállítást rendeztünk Széchenyi és kora címmel, melynek segítségével a gyerekek megismerkedhettek a kor kultúrájával, gasztronómiájával, művészeti alkotásaival, valamint öltözködési szokásaival. Bővebben…

Gólyatábor 2013

Augusztus végén ismét megtelt a kollégium a leendő kilencedikes diákokkal. A regisztrációt követően több mint 150 kisgólya foglalhatta el szállását.
A tanulók megismerkedhettek egymással és tanáraikkal, az iskolával és a kollégiummal, valamint Tokaj nevezetességeivel és természeti adottságaival is.
A játékos feladatok csapatmunkát igényeltek, amelyekben a leendő osztályfőnökök segítségére is szükségük volt a diákoknak. Bővebben…