Kedves Kollégisták!
Elkezdődött a téli szünet!
Egy nagyon nehéz év végéhez közeledünk. Sok kihívás elé állított titeket is 2020.
A szünetben pihenjetek sokat, töltődjetek fel és töltsétek szeretetben családotokkal az év utolsó napjait!
Természetesen a kialakult helyzet minden szabályozását betartva!
Vigyázzatok magatokra!

Digitális munkarend – kollégiumi ellátás

A járvány elleni védekezés hatékonyabbá tétele érdekében a Kormány további intézkedésekről döntött a köznevelés tekintetében.

Az Emberi Erőforrások Minisztere által kiadott 14/2020. (XI.10.) EMMI határozat alapján 2020. november 11-től a középfokú iskolákban digitális munkarend lép életbe.

A kollégium a helyi pedagógiai programja szerinti kollégiumi nevelést a tantermen kívüli, digitális munkarend kollégiumokra helyi szinten adaptált elvei szerint szervezi meg.

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, Kollégista Diákjainkat, hogy a kollégium a jelen helyzetben is fogadja azon tanulóit – az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartása mellett – akiknek az iskola döntése alapján egyéni és kiscsoportos konzultáción kell részt vennie vagy a 2020. őszi érettségi vizsgaidőszakban érettségiző.

Kérem valamennyi diákunkat, kollégiumi ellátás iránti igényüket jelezzék csoportvezetőjüknek!

Jó egészséget kívánva: Ladinszki Tünde, intézményvezető

Tájékoztató

Tisztelt Szülők! Kedves Kollégisták!!

Az emberi erőforrások minisztere 4/2020.(III. 11.) EMMI határozata alapján kollégiumunk a következő tájékoztatást adja:

A kollégium helyi pedagógiai programja szerinti kollégiumi nevelést a tantermen kívüli, digitális munkarend kollégiumokra helyi szinten adaptált elvei szerint kell megszervezni.

Azon tanulók esetében, akik a kollégiumból haza bocsáttattak, a kollégiumi nevelésre a köznevelésben általánosan bevezetett távoktatás keretében kerül sor, azon tevékenységek tekintetében ahol ez értelmezhető.

A kollégiumi nevelés tantermen kívüli megvalósítása érdekében a kollégiumunkban is digitális munkarend kerül bevezetésre.

Ennek keretében a csoportvezető nevelőtanárok diákjaikkal messenger csoportjukon keresztül tartják a kapcsolatot, a folyamatos kommunikáció és információáramlás biztosítása érdekében.

Segítséget nyújtanak az iskolai tananyag feldolgozásában minden hétköznap 16.30 óra és 19 óra között. Bizalommal fordulhatnak hozzájuk a diákok a felmerülő kérdéseikkel, problémáikkal, tanulási nehézségeikkel.

Minden héten hétfőn, a csoportfoglalkozások anyaga és a velük kapcsolatos feladatok is megtalálhatóak lesznek a közösségi felületen, illetve a kollégium honlapján digitális tananyagcímszó alatt, valamint az intézmény facebook oldalán.

A szülőket a kollégiummal kapcsolatos új információkról intézményünk honlapján tájékoztatjuk!

A rendkívüli helyzetre való tekintettel, türelmüket és megértésüket köszönjük!

Tájékoztatás

Tisztelt Szülők! Kedves Kollégisták!

A tegnapi nappal Magyarország kormánya döntéseket hozott az oktatásra vonatkozólag a Koronavírus megelőzésének érdekében:

A tanulók az oktatási intézményeket nem látogathatják 2020. március 16-tól kezdődően visszavonásig.

A következő hétfőtől új munkarend, úgynevezett tantermen kívüli digitális munkarend lép életbe.

Ehhez szükségetek lesz a kollégiumban hagyott tankönyveitekre!

A kollégium lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy a személyes tárgyait, a tanuláshoz szükséges eszközeit elvigye a szobájából.

A holnapi napon (03.15.) 14.00 -20.00 óráig, a jövő héten, munkanapokon 08.00-tól 16.00-ig lesz lehetőségetek a szobából elvinni minden szükséges dolgot!

A fent megjelölt időpontokban az iskolába is be tudtok menni, az ott maradt taneszközökért, testnevelés felszerelésért.

Figyelem!

A Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégiumban foglalkozás nélküli munkanap lesz 2020.02.24-én, mivel ezen a napon az  SzSzC. Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma szóbeli felvételi eljárást tart. Intézményünk vasárnap (02.23-án) zárva tart! A kollégiumba való visszaérkezésre 02.24-én hétfőn, 15 órától van lehetősége a diákoknak.

Töklámpás faragó

World’s Largent Lesson a kollégiumban

World’s Largent Lesson

 

Boldog “kollégium” lettünk!

Kollégiumunk eredményesen pályázott, így átvehette a Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra Programjának keretében a Boldog Iskoláknak járó oklevelet. Az ünnepélyes díjátadóra és az azt követő szakmai napra szeptember 18-án került sor a budapesti Kongresszusi Központban. A díjátadón intézményünket Ladinszki Tünde intézményvezető és Kecskés Istvánné tanárnő, a program koordinátora képviselte.

            A 2019/2020. tanévben a boldogság órákra több diákunk is jelentkezett. Bízunk benne, hogy sikerül kollégistáink “boldogságszintjét” növelni, foglalkozásainkkal hozzájárulunk majd ahhoz, hogy diákjaink optimistábbak, kitartóbbak legyenek tanulmányaik során és könnyebben nézzenek majd szembe az előttük álló akadályokkal.

Tájékoztató

A kollégiumi beköltözés időpontja: 2019. szeptember 1. 15:00 órától! A kedvezményes étkezéshez szükséges igazolásokat mindenki hozza magával!

Boldog iskola pályázat

2019. júniusában a Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégium pályázott a „Boldog Iskola” Címért.

A pályázathoz szükséges dokumentumokat feltöltöttük, a diákok saját kezűleg készítették el a 20 db puzzle-ből álló boldogság plakátot. A „Jobb Veled a Világ Alapítvány” boldogságóra ingyenes továbbképzésére két kolléga jelentkezett.  Célunk, a pedagógusok és a diákok pozitív gondolkodásának, érzelmi intelligenciájának, önismeretének és stressz tűrő képességének fejlesztése.

Izgatottan várjuk az Alapítvány pozitív elbírálását!